Kosárlabda Live

Átlépett a Nyíregyháza a Jászberényen!

Felemás előjelekkel várta a két csapat a találkozót, hiszen a Nyíregyháza még nem tudott mérkőzést nyerni a bajnokság középszakaszában. Ezzel szemben a jászberényi csapatot nem akármilyen pozitív élmény érte, hiszen legutóbb a Falco ellen sikerült fordítaniuk az utolsó pillanatban, előtte pedig a Körmendet is legyőzték hazai pályán.

Azt már sikerélményként könyvelhette el az NYKK szakmai stábja, hogy a hosszú ideje sérüléssel bajlódó Matija Poscic tudta vállalni a játékot, így nem maradtak igazi center nélkül.

Villámrajtot vettek a hazaiak, gyakorlatilag állva hagyták a JKSE-t. Öt perc elteltével 17-3 állt az eredményjelzőn. Ebben a szakaszban Doyne, Poscic és Walker repítette a piros-kékeket, de Mohácsi is bevágott egy triplát. Ezzel szemben a túloldalon csak Sundov volt képes a gyűrűbe találni. Soós hárompontosa és Markovics büntetői után azt hihette az ember, hogy talán magukra találnak a jászságiak, de továbbra sem tudtak mit kezdeni a hazaiak védekezésével.

A második negyedet Hall triplája nyitotta, amire Horti és Sundov nyolc ponttal válaszolt, de ekkor a padról beszálló Cseh is bevágott egy távolit. Valamelyest magukhoz tértek a jászságiak, jót tett nekik Dukics és Soós beszállása is. A túloldalon pedig Polyák kosarazott ponterősen. Olvadt ugyan a hazai előnyből, de még így is tisztes volt a távolság.

A harmadik negyedben megint magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a Nyíregyháza. Walker és Doyne sorra szállította a kosarakat, míg a túloldalon alig sikerült a gyűrűbe találni. Miután az etap utolsó percében Walker hárompontosát követően már 26 pontos volt a differencia a felek között, nagyon úgy nézett ki, hogy a mérkőzés sorsa gyakorlatilag eldőlt.

Nem is sikerült már különösebb meglepetést okoznia a Jászberénynek. Az NYKK magabiztosan tartotta az előnyét. Négy pontot kozmetikáztak a végeredményen a vendégek, de ettől még nem lehettek különösebben boldogok. A nyírségiek ezzel a rajt-cél 104-82-es győzelemmel pedig megszerezték első győzelmüket a középszakasz során.

Sitku Ernő: “Ezúttal az első pillanattól kezdve szinte az utolsóig képesek voltunk arra a játékra, amit elterveztünk, és remélem, ez reményt ad a csapatnak a továbbiakra.”

Szrdjan Antics: “Legutóbb, amikor nyertünk Nyíregyházán, alig volt eladott labdánk és sok lepattanót szereztünk. Ezúttal mindkét mutatóban alulmaradtunk, a Nyíregyháza győzelme teljesen megérdemelt.”

Forrás: www.bb1.hu