Kosárlabda Live

Bajnokverés az Atomvárosban!

Két kupacsapatunk találkozott Pakson. Az Alba Fehérvár a héten megszerezte az első győzelmét az Európa Kupában, míg a Paksi Atomerőmű SE vereséget szenvedett az EuroChallengeben.

10:2-es rohammal indította a mérkőzést az Atomerőmű SE az regnáló bajnok Alba Fehérvár ellen, a vendégek ezután kezdtek éledezni. Tóth Norbert és Kemp kosaraival ugyan faragták hátrányukat, de elsősorban Jones-nak köszönhetően tartotta előnyét az ASE.

25:23-ról kezdődött a második 10 perc. Melyben előbb egalizált, majd a vezetést is átvette az Alba, Moore dobott ekkor triplát. A folyamatos egész pályás letámadás nem ízlett a hazaiaknak, de még a félidő előtt rendezte sorait az Atom. A nagyszünetben már 47:41 állt a táblán.

A térfélcsere után tovább távolodott riválisától az ASE, remek védekezés és sikeres támadójáték jellemezte a vendéglátókat. A záró 10 perc előtt 68:52 volt az állás.

A Dzunics gárda az utolsó etapban sem lassított, hamar 20 egység felett lett a differencia a csapatok között. A fáradó Frade legények lassan beletörődtek a vereségbe, Jones még kiosztott pár blokkot Kemp-nek a paksi palánk alatt, így megérdemelten nyerte a rangadót az ASE. A végeredmény: Atomerőmű SE- Alba Fehérvár 90:71.