Kosárlabda Live

Elszenvedte első középszakaszbeli vereségét PVSK!

Sarlija duplájával, jó védekezéssel, majd Nelson triplával nyitotta a mérkőzést a Pécs, a 3. percben azonban már egál volt az állás. Nem sokáig, Nelson ugyanis megállíthatatlannak érezte magát, bevágott egy újabb triplát. Leklit sem volt könnyű féken tartani, és Safford is tört borsot a vendégek orra alá, így izzasztó harcra volt kilátás. Ahogy az jellemző is a zalaiakra, oda-odapiszkáltak védekezésben, majd szerzett labdáikat pontokra váltották. Amikor azonban összeszedett pécsi védekezés ellen támadtak a hazaiak, az akciógólok száma jócskán csökkent, a büntetővonalról viszont átvették a vezetést a negyed utolsó percében.

Jobb dobóforma jellemezte Komáékat, akik palánk alól és távolról egyaránt eredményesen tüzeltek, míg a baranyaiak nehezen kialakított helyzetekből próbálták tartani a lépést, több-kevesebb sikerrel. Amint 5 egységnyi lett a különbség, Csirke Ferenc időt kért, bízva abban, hogy meg tudják törni a hazaiak jó szériáját. Egy Boston ziccer és az alapvonali bedobást követő lépéshiba azonban vélhetően nem szerepelt a pécsi mester tervei között. A Zete egészpályás letámadása jócskán megnehezítette Nelsonék dolgát, az eladott labdáikból nem csak pontbéli, de lélektani előnyt is kovácsoltak a fehérmezesek. Másfél perccel a félidő előtt Safford hármasával elérte a tíz pontot a különbség. És ez csak a parádé kezdete volt… Nelson vért izzadt, hogy szépítsen az álláson, de az utolsó szó Saffordé volt. Nelson büntetői előtt dupla időkérésen tartott előadást Raúl Jimenez, a tanítványok pedig elvégezték a leckét, Nelson büntetői után Safford félpályáról vágta be a triplát (44-29).

Nem lett jobb a pécsi dobóforma a szünet után sem, csak a 3. támadásukból született kosár, igaz, Bíró dobása hármat ért. Nelson is felpörgött, és Jimenez is, aki technikait kapott érte. Nelson sorra vágta be a büntetőket, majd Bíró is hintett még egy triplát, a így már csak 8 pont volt közte. Megizzadt a Zete, Csirke Ferenc tanítványai ezalkalommal is bizonyították, hogy nem adják könnyen a bőrüket, de Safford vitte a hátán csapatát. A negyed végére 10 egységnyi lyuk tátongott a két csapat között.

A negyed eleje ismét a hazaiaké volt, Budimir egy hármassal próbált rátalálni formájára, de a következő kísérlete azt sugallta, ez továbbra sem sikerült igazán. Hiába küzdtek a vendégek, hogy javítsanak az eredményen, pécsi oldalon kimaradtak a dobások, a hazaiak pedig könyörtelenül bevágták. Amikor nem Safford, akkor Boston, vagy Kovács lendített egyet a zalaegerszegiek szekerén, így a végjátékra már minden eldőlt. Fel azonban egy pillanatra sem adták Bíróék, kihasználták a lazuló védelmet, az adódó helyzetek mind dobással zárultak. De a ZTE így sem kegyelmezett, végül 86-66–ra nyert.

Raúl Jiménez: “Szeretném a győzelmet a korházban lévő masszőrünknek, Polster Péternek ajánlani. Várjuk, hogy minél előbb visszatérjen közénk. Sikerült a Pécset kapkodásra késztetni, Justin Safford óriásit játszott. Csapatunk formájára mondták, hogy hullámzó, de most 10 napja, ebben a meccsritmusban kiválóan játszunk, jó úton vagyunk.”

Csirke Ferenc: “Megbeszéltük, hogy az eladott labdákra és a gyors indításra figyelünk, mégis ezzel vertek meg bennünket. Nem áll meg az élet, a saját kezünkben van a sorsunk, nehéz hét vár ránk. A támadójátékunk a második félidőben átment streetballba, és a védekezésünk is felpuhult.”

Forrás: www.bb1.hu