Kosárlabda Live

Kecskeméten győzedelmeskedett az ASE!

A felsőházi középszakasz harmadik fordulójában, a Kecskemét az alapszakasz-győztes Paksot fogadta.

Hazai triplával indult a találkozó, Hegedűs Gergely talált távolról a gyűrűbe. McGruder egy zsákolással válaszolt a másik oldalról, majd ismét Hegedűs szerzett pontot – ezúttal kettőt. A harmadik percben indult be a pontgyártás, melyet Szabó Zsolt és Marko Djeraszimovics egy-egy hármasa zárt le. Közben Sztojan Ivkovicsnak fújtak egy technikait, miután egy Karahodzics elleni faultot kért számon a játékvezetőkön. Közel három percet kellett várni a következő sikeres kísérletre: Szabó Zsolt duplájával jött fel egy pontra a Paks (10-9). Vaughn aztán egy triplával meg is fordította az állást, és mivel a következő percben további hét pontot szerzett, így némileg ellépett ellenfelétől az ASE az első tíz perc végére.

Kemal Karahodzics még maszkban kezdte a találkozót, ám a mérkőzés közben megszabadult a minden bizonnyal zavaró arcvédőtől.

A második negyedet is egy távoli dobás nyitotta: ezúttal a vendégek játékosa, Kovács Ákos dobott egy triplát. Jobban kezdett a Paks, Luka Markovics kosara után már nyolc ponttal is vezetett, de Wittmann Krisztián pillanatok alatt felezte az előnyt egy hármassal és egy büntetővel. A Kecskemét lendületre kapott, és egy Bencze-dupla, valamint Wittmann újabb távolija már hazai előnyt varázsolt az eredményjelzőre. Jól működött a hazai védelem, négy percen keresztül nem talált a gyűrűbe a Paks – Tóth Ádám törte meg a gólcsendet a 18. percben. A hajrára viszont megint a vendég együttes talált magára, így két pont előnnyel vonulhatott a nagyszünetre.

Felváltva hullott egy-egy kosár a második játékrész első perceiben, így őrizte minimális előnyét a Paks. Nem változott a különbség, ötnél több pontos előnyt nem tudott kovácsolni magának a vendég együttes – igaz, ki sem engedte a kezéből a vezetést. A negyed közepén Karahodzics előbb Szabó Zsolt hármasára válaszolt egy közelivel, majd zsákolása egy pontra zárkóztatta fel a vendéglátókat. A zárkózásból aztán nem lett fordítás, ugyanis Tóth Ádám büntetői ismét öt pontos előnyhöz segítették csapatát. Karahodzics csak egy büntetőt értékesített, így Luka Markovics hármasa már hat pontra növelte a különbséget. Az utolsó percben Jarrod Jones is rákapcsolt, és addigi három pontját további néggyel toldotta meg, melyre szokás szerint Karahodzics válaszolt a hazai oldalról, így nyolc pontos előnnyel fordult az utolsó negyedre az ASE.

Kosár nélkül telt az első két perc, így már csak nyolc maradt a Kecskemétnek, hogy ledolgozza nyolcpontos hátrányát. Ami rögtön tízre nőtt, ugyanis Kovács Ákos közelről vette célba a gyűrűt, ezúttal sikerrel. Djeraszimovics hármasa lendületet adhatott volna a hazaiaknak, de Jones egy támadó lepattanó után közelről nem hibázott, így ismét kilenc volt közte (52-61). Nem tudott közelebb férkőzni a KTE, minden sikeres kísérletre jött válasz a vendégektől. Szabó Zsolt hármasával már tizenegy volt a különbség, Tóth Ádám büntetői pedig további két pontot értek a vendégeknek. Innen már nem volt visszaút a kecskemétieknek, akik bár a hajrában négy pontra megközelítették a Paksot, fordítani már nem tudtak.

Sztojan Ivkovics: “Tudtuk, hogy a Paks egy nagyon jó csapat, sokkal jobban kellett volna dobnunk, hogy esélyünk legyen ellenük. Ilyen rossz dobószázalékkal nem lehet legyőzni egy Paks kaliberű ellenfelet. A végén próbáltuk nyomás alá helyezni őket, de ez csak az eredmény kozmetikázáshoz volt elég, nem volt esélyünk nyerni. Köszönöm a sok nézőnek, hogy itt voltak!”

Braniszlav Dzunics: “Úgy gondolom, nüanszokon múlt a sikerünk, de nyertünk. Kár, hogy a végjátékban nem játszottunk jól, jól csinálta az ellenfél. A mérkőzés ezen szakaszában pontosabban kellett volna játszanunk.”

Forrás: www.bb1.hu