Kosárlabda Live

Kiesési rangadó Nyíregyházán!

Amilyen sűrű volt a január a Marso-NYKK számára, olyan hosszúnak tűnt a legutóbbi, kecskeméti fellépése óta eltelt szünet. Tegyük hozzá, a szerdai sem hivatalos mérkőzésnap, ám karácsony előttről éppen erre az időpontra került át a nyíregyháziak Jászberény elleni hazai találkozója.

A vendégségbe érkező berényiek az eredeti időpontban még az élcsoporthoz tartoztak (így lehettek résztvevői a Magyar Kupa múlt heti nyolcas döntőjének, melynek negyeddöntőjében a későbbi győztes Szolnoktól kaptak ki 88–61-re), azóta viszont mélyrepülésbe kezdtek. Zsinórban négy vereség áll a jászok neve mellett, ettől is elkeserítőbb lehet a számukra, hogy a legutóbbi tíz meccsükből csak egyet, a Kaposvár ellenit nyerték meg még január elején. A negatív széria náluk is edzőváltáshoz vezetett, Földi Sándor helyét a szerb Szrdjan Antics foglalta el.

Sitku Ernő: “Majdnem minden nyilatkozatot lehet úgy kezdeni, hogy kemény meccs lesz, de ez most hatványozottan igaz, hiszen mindkét csapat számára létfontosságú mérkőzés következik. Mi a tabella utolsó helyéről szeretnénk felzárkózni a többiekhez, a Jászberénynek pedig szintén nagy problémát jelentene, ha elveszítené ezt a találkozót, mert akkor ők is jobban leszakadnának. Hazai pályán nem készülhetünk másra, csakis győzelemre. Az ellenfelünk viszont sokkal jobb csapat annál, mint ahogy a tabellán áll. Ott voltak a Magyar Kupa nyolcas döntőjében, hiszen néhány hete még nem ezt a pozíciót foglalták el, és úgy gondolom, hogy sokkal jobb teljesítményre képesek. Kiváló a keretük, és több variációs lehetőséggel tudnak játszani, valamint új edzőjük is van, ami mindig új impulzust hoz egy gárda életébe. A játékosaimtól nem azt várom el, hogy extra dolgokat mutassanak a pályán, hanem az alapdolgokat hajtsák végre magas szinten és pontosan. Ha ez így lesz, akkor hazai pályán meg tudjuk nyerni ezt az összecsapást. Varga Márton már hetek óta sérüléssel küzd, rá most sem számíthatok. Nem a kezdőben szokott ő szerepelni, de mindenképp segítség lenne, ha ő is rendelkezésre állna.”

Srdjan Antics: “Egyszerűen nyernünk kell, de természetesen tiszteljük a Nyíregyházát, hiszen a legutóbbi négy meccsükből háromszor győztesen hagyták el a pályát. Nekünk azonban vissza kell szereznünk az önbizalmunkat, és rendbe kell tennünk a fejeket, és ez a találkozó egy esély erre. Az utolsó tizenkét összecsapásunkból tizenegyet elvesztettünk, ezért égetően nagy szükségünk lenne már egy sikerre. Már érzékelem a fejlődést a csapaton ahhoz képest, amikor az első edzést levezényeltem. A Szolnok ellen a kupában már jobban játszottunk, mint a Pécs elleni vereség során, és azt várom, hogy most még jobb teljesítményt nyújtsunk. Napról-napra látni az előrelépést a csapaton. Lázár bokasérülése rendbe jött, úgyhogy teljes kerettel készülünk a nyírségiek ellen.”