Kosárlabda Live

Legyőzte a Jászberény a Körmendet!

Két, az alsóházi középszakaszt vereséggel nyitó együttes, a Körmend és a Jászberény összecsapásával folytatódott a piros-feketék bajnoki szereplése. Az ezúttal vendég szerepben tetszelgő Körmendnél ezúttal mindenki hadra fogható volt, még a régóta húzódással bajlódó Fodor Gergely is vállalni tudta a játékot.

A találkozón aztán mind a két együttes eléggé hullámzó teljesítményt mutatott. A startnál a hazai csapat kapta el jobban a fonalat. Bár a feldobásnál a hazaiak hozták el a labdát egy támadásváltás azért kellett találkozó első pontjaihoz. Nem csak a pontgyártást kezdték meg a hazaiak, de a néhány kosárnyi előnyt is megszerezték maguknak. Időt kért Hencsey Tamás, aztán a rövid megbeszélés után sikerült megtalálni Sundovra az ellenszert. A játékos ugyanis magasságával védekezésben és támadásban is sok borsot tört a körmendiek orra alá. Az első 10 perc így is csak arra volt jó, hogy egálra hozzák a csapatok a részeredményt. Enne egyébként a vendégek jó triplamutatója volt a legnagyobb segítségre.

A második 10 percben inkább a Körmend akarata érvényesült. Előbb sikerült 5 pontra ellépniük a hazaiaktól, majd a negyed végéhez közeledve a Jászberény megrázta magát és két egymást követő támadásból előbb 1 pontra jöttek fel, majd átvették a vezetést. A félidőben a Berény 2 pontos előnynek örülhetett.

A második félidő volt az igazi fekete leves a körmendi alakulat számára. A Jászberény hamar magához ragadta a kezdeményezést és lassan, de biztosan növelni kezdte előnyét. A Körmend ekkor támadásban megtorpant és hosszú ideig nem tudott kosarat szerezni, míg a hazaiak 16 pontos előnyt szorgoskodtak össze.

A negyedik 10 percben még lett volna esélye a Körmendnek visszajönni, hiszen öt és fél perccel a vége előtt 10 pontra jöttek vissza és kezdett megtörni a hazai lendület is. Időt is kért Hencsey Tamás, hogy megbeszélt taktika alapján csökkentsék 10 pont alá hátrányukat. A Körmend azonban nem tudott élni lehetőségével többszöri próbálkozás után sem. Az újra megszilárdított fór után pedig a Jászberény már nem engedte kiénekelni a sajtot a szájából. A Körmend tehát két középszakaszbeli meccs után sem tud győzelmet felmutatni.

Srdjan Antics: “Amióta megérkeztem, nagyon keményen dolgoztak a fiúk, s tudtuk, hogy az elvégzett munka eredményének egyszer ki kell jönnie. Gratulálok a srácoknak, hiszen négy sérült, meghatározó játékosunk hiányban is sikerült legyőznünk a jó játékerőt képviselő Körmendet. Remélem ezzel sikerül visszahozni a következő mérkőzéseinkre azokat, akik már nem bíztak bennünk.”

Hencsey Tamás: “Az első félidőben kiegyenlített játék folyt a pályán. A Sundov elleni védekezésünket megnehezítette, hogy a berényiek távolról is jól dobtak. A harmadik negyedben sok tiszta tripladobó helyzetet rontottunk – 9-ből 1 hármasunk lett jó –, s ezt kihasználták a hazaiak. A záró tíz percben 10 pontos különbségnél két ziccert is hibáztunk, s utána már nem maradt esélyünk a győzelem megszerzésére. Gratulálok a Jászberénynek.”

Forrás: www.bb1.hu