Kosárlabda Live

Megint nem sikerült Nyíregyházán nyernie a Kaposvárnak!

A legjobb öt közé kerülés bebiztosításáért lépett pályára Nyíregyházán a Kaposvári KK együttese. A vendégeknél már társaival készülődött a bahamai Bennet Davis, aki éppen volt csapata ellen mutatkozott be ismét a magyar élvonalban.

Hinnant triplájával indult a meccs, de Walker és Hall dupláival hamar egyenlített a hazai alakulat. A tavalyi esztendő legjobb somogyi férfi sportolóinak rangsorában második helyezett Hendlein lendítette tovább a kaposváriakat, majd Puljko két triplát is beemelt. Remekül kezdett tehát a somogyi egylet, amely Sitku Ernő időkéréséig 14–6-os vezetést szerzett. A folytatásban Puljko továbbra is elemében volt, a 8. percben pedig Davis is megszerezte első kaposvári pontjait. A negyedet a magát ugyancsak hazai pályán érző bahamai kosarával zárták a kaposváriak. Puljko és Hendlein is két-két faultot ütött az első játékrészben, így a folytatásban a kispadról figyelték tovább a mérkőzést.

Mohácsi pontjaival zárkózott a Nyíregyháza, és Doyne is aktívabb lett. Hét kaposvári dobás maradt ki zsinórban, a 16. percben aztán Mohácsi egyenlített 34–34-nél. Az első félidő pedig Hinnant két büntetőjének köszönhetően 42–40-es eredménnyel zárult.

A harmadik játékrész sem indult jól a vendégeknek, Hall és Doyne kosaraival pillanatok alatt 10 egységnyi előnyt kovácsolt a Nyíregyháza, amihez kellett az újabb zsinórban kihagyott hat kaposvári dobás is. Puljkót negyedik hibája miatt azonnal lecserélte Fekete Ádám, a helyére érkező Fodor Márton pedig ismét lőtávolba hozta a vendégeket. Időkérés után még egy pontnyit hozzátett előnyéhez a Nyíregyháza, így némiképp kedvezőbb helyzetben rajtolt a záró játékrészben.

Mindkét csapat sok hibával kosárlabdázott, így a különbség nem változott az első néhány percben. A 34. percben Puljko megkapta ötödik faultját is, így végleg kivált a játékból. Ezzel el is dőlt a meccs, mert Polyák triplája után már közel tíz volt közte a hátra lévő időben pedig már csak futott az eredmény után a kaposvári együttes. A nyírségiek hibátlanul dobták a hármasokat, ezzel pedig végleg bebiztosították a számukra rendkívül értékes 80-67-es győzelmet.

Sitku Ernő: “Megint nem olyan hőfokon indítottuk a mérkőzést, ahogy az elvárható lenne, de szerencsére most hamarabb észbe kaptunk, mint Szombathelyen. A második félidőben sokkal harcosabban játszottunk, és a végén a távoli dobásaink is sikeresek voltak. Örülök, hogy a kispadról érkezők is hozzá tudtak tenni a játékunkhoz.”

Fekete Ádám: “Jól kezdtük a mérkőzést, játékosaim talán túlságosan is megnyugodtak ettől. Egyszer még sikerült visszajönnünk a mérkőzésbe, de a végén nem tudtunk mit kezdeni az extrán dobó nyíregyháziakkal.”

Forrás: www.bb1.hu