Kosárlabda Live

Megtalálták Földi Sándor utódját!

Csapatértekezleten mutatták be a jászberényiek új vezetőedzőjét, az 53 éves, szerb Srdan „Riki” Anticot.

Nagy József a JKSE elnöke mutatta be a Fortress-Jászberény új vezetőedzőjét. A JKSE elnöke bevezetőjében elmondta, hogy az elmúlt héten több magyar és külföldi edzővel is felvették a kapcsolatot, s közülük választották ki a szerb Srdan „Riki” Anticot, akivel a szezon végéig tartó szerződést kötöttek.

“Reméljük, hogy az új vezetőedzővel kimozdulunk végre arról a holtpontról, ahol jelenleg vagyunk. Bízunk benne, hogy vele elérjük a szezon előtt megfogalmazott minimális célunkat, azaz a play off résztvevője lesz csapatunk” – mondta Nagy József.

A Fortress-Jászberény új vezetőedzője. Srdan „Riki” Antic decemberben ünnepelte 53. születésnapját. Antic a Partizan Belgrad egyesületében kezdett kosárlabdázni, de egy sérülés miatt játékos karrierje még azelőtt véget ért, hogy a felnőtt csapatban bemutatkozhatott volna. Edzői karrierjét 1981-ben a Vozdovac Belgrádnál kezdte, ahol a junior csapatot trenírozta. A Partizan Belgrad női csapatával 1983-1985 között három bajnokságot és két kupát nyert. A Vozdovac Belgrád vezetőedzője lett 1988-ban. Nemzetközi vezetőedzői karrierje 1991-ben kezdődött, volt edző Spanyolországban, Portugáliában, Líbiában a válogatottat is vezette és az Egyesült Arab Emírségben, valamint Szaud-Arábiában is, ahol több címet elnyert. A dubai nemzetközi tornán a legjobb edzői díjat ő vehette át 2008-ban. Az edzősködés mellett számos edzői szemináriumon tartott előadást, s FIBA szakértőként is tevékenykedett.

A Fortress-Jászberény új vezetőedzőjének bemutatkozásából kiderült, hogy a kemény munka híve. Mint mondta ő egyedül nem lehet sikeres, a menedzsment, a vezetőedző és a játékosok együtt viszont igen. Nagyon fontosnak tartja a jó kommunikációt mind közte és a csapat, mind a játékosok között a pályán.

 “A hétvégi, Alba Fehérvár elleni mérkőzésen láttam pozitív és negatív momentumokat is. Azon kell dolgoznunk, hogy utóbbiakat kijavítsuk. Előttünk a Magyar Kupa és a bajnokság hátralévő szakasza, amely során el kell érnünk közösen a célt, a play offba kell kerülnünk. Nem lesz könnyű, mert a riválisok is nagyon erősek, de ott lehetünk a rájátszásban, mert képesek vagyunk ezt elérni” mondta Srdan „Riki” Antic.