Kosárlabda Live

Utolsó támadásos kosárral nyert a Falco KC!

Fontos mérkőzést nyert a Falco-Trend Optika KC Szombathely NB/I A csoportos kosárlabda csapata: a 16. játéknapon a közvetlen rivális Pécset győzte le 1 ponttal egy végletekig kiélezett csatában. A hazai csapatnál mindenki vállalta a játékot. A sérült Harazin, Zagorac és Perl a térdét fájlaló Simon László, a bokájával bajlódó Timberlake is.

Szabó Miklósé volt az első kosár, de aztán 8-4-re elhúzott a PVSK. Erre egy 10-0-s rohammal feleltek Zagoracék, így nem volt meglepő, hogy 3:28-cal a vége előtt, 14-8-nál Csirke Ferenc időt kért. Sokáig szoros volt, aztán a végére Timberlake labdaszerzésének, és ziccerének köszönhetően 20-13 lett az állás.

3-7-tel kezdte a második negyedet a Falco. Mandics edző a közönség hetek óta tartó vágyának eleget téve pályára küldte a cseréket is, ennek azonban az lett a következménye, hogy felzárkózott a pécsi együttes. A negyed derekán pedig már a vezetést is átvették a vendégek, 27-29-nél időt kért a Falco. A folytatásban a sárga-feketék szaladtak az eredmény után. Az első félidő vége 37-41 volt.

Sarilja két közelijével indult a második játékrész. Kétszer is meglógott nyolc ponttal a Pécs, de aztán Will és Robinson triplájával sikerült egyenlíteni, így 5:45-tel a zárás előtt, 47-47-nél időt kért Csirke Ferenc. Megjött a közönség hangja is, de fordítani azonban csak egy pillanatra sikerült.

53-56-ról indult az utolsó felvonás. Továbbra is döcögött a vasiak szekere, végig a baranyaiak irányítottak. Négy perccel a vége előtt Zagorac technikait kapott reklamálásért, a szurkolók pedig kezdtek izgulni. Másfél perc volt hátra, 68-70-nél időt kért Mandics. Robinson triplája után sikerült fordítani, ekkor Csirke lépett egyet az asztal felé. Csabay hármasa lejött, majd Zagoracot feldöntötték, így a szlovén büntetőzhetett. Az elsőt kihagyta, a másodikat bedobta. 72-70-nél Nelsont üresen hagytuk, aki könyörtelenül büntetett egy triplával. Will rögtön megpróbált válaszolni egy hármassal, de kimaradt, majd egy elrontott pécsi akciót követően Perl ziccerével 74-73-ra módosult az állás 8.3 másodperccel a zárás előtt. Budimir nem tudott a gyűrűbe találni, így ha nehezen is, szerencsével, de rossz játékkal nyert fontos meccset a Falco.

Andjelko Mandics: “Ez több volt, mint katasztrófa. Az egyetlen pozitívum a végeredmény, illetve az első hét-nyolc percben mutatott játékunk. Ki kell mondani, nekünk irányító problémánk van, úgyhogy most le fogok ülni Robinsonnal, és elbeszélgetek vele. A másik, hogy fejben nagyon gyengék vagyunk. A játékosok úgy mentek ma fel a pályára, mint akiket nem érdekel, hogy mi lesz az eredmény. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen megtörténhet. Pedig próbáltam mindenkit fanatizálni. Mondtam nekik, hogy itt a lehetőség hazai pályán bebizonyítani a nézőinknek, hogy a paksi meccsünk egy kisiklás volt, és csak azért szaladtunk bele egy akkora vereségbe, mert tartalékosak voltunk. De ma mi volt? Egyszerűen nem találok szavakat. Odáig jutottunk, hogy fent van a pályán három légiósunk, és a 18 éves, betegségéből éppen csak felépülő Perl Zoltán nyeri meg nekünk a meccset. Hál’ Isten, hogy van egy ilyen játékosunk! Rengeteget kell javulnunk a folytatásban.”

Csirke Ferenc: “Nagyon sajnálom, mert egy nyerhető meccset buktunk el. Mondhatjuk, hogy a végén szerencséje volt a Falcónak, de úgy érzem, hogy nekünk már a mérkőzés folyamán meg kellett volna teremtenünk annak a lehetőségét, hogy ne legyen végjáték. Hiába vezettünk már 9 ponttal is, utána sok buta hibát követtünk el védekezésben, és ez meg is bosszulta magát. Bár Budimirnek előtte nem sikerült az egy-egye, ő azért a top játékosunk, hogy elvállalja ezeket az utolsó másodperces betöréseket, most sajnos egyik sem sikerült neki, de eddig is rengeteget köszönhettünk neki, és nem hiszem, hogy ezen ment volna el a meccs. Mennünk kell tovább, mert nagyon fontos mérkőzések jönnek.”