Kosárlabda Live

Cegléden is diadalmaskodott a Győr!

Idegenben is legyőzte a Győr a Ceglédet az NB1 középszakaszában. A győriek nagyon jól kezdtek, de néhány kihagyás után visszaengedték a Ceglédet. A szombati találkozóhoz hasonlóan alakult a forgatókönyv és az eredmény sem sokkal maradt el ettől.

Nagyon jól kezdett a Győr Cegléden. Rögtön a mérkőzés elején 6-0-ra lépett el Bencze Tamás alakulata. A két csapat között a 15 egységet is elérte a differencia az első etapban, majd 21-8-nál az első negyed hajrájában kezdte meg a felzárkózást a hazai gárda. A játékrész végére 23-14-re kapaszkodott fel a Cegléd.

A második etap elején 5 pontra olvadt a differencia, majd a Győr egy-két jobb megoldással ismét két-számjegyűre növelte az előnyét. A félidő utolsó 5 perce hullámzó játékot hozott, mely során 38-37-nél átvette a vezetést a CEKK. A negyed utolsó másfél percében azonban egy 7-0-s szériával gondoskodtak arról a győriek, hogy a szünetre legyen előny.

A 44-38-ról induló harmadik etap elején ismét 10 pont környékére nőtt a győri előny és ez állandósulni látszott. Stabilizálta védekezését Bencze Tamás alakulata.

Az utolsó negyedre 63-52-ről fordultak a felek. Ebben a szakaszban sokáig nem talált be a Cegléd és a különbség 20 pont fölé ugrott. A győrieknél minden pályára lépő játékos betalált, köztük az felnőtt csapathoz most felkerülő Török Ágnes is.

Áron Balázsné:  “Néhány napon belül ez volt a második mérkőzésünk, a második félidőben a fáradtság meg is mutatkozott a játékosokon. Védekezésünk szétesett, így nem tudtunk mit kezdeni a pontosan dobó győriekkel.”

Bencze Tamás:  “Tizennyolc ponttal nyertünk, még sincs jó érzésem, mert koncentrációban elmaradtunk a várttól, amit kértem a csapattól. Vasárnap pedig nagy szükségünk lesz rá.”

Forrás: www.bb1.hu