Kosárlabda Live

Hét eleji mérkőzést játszik a KSC Szekszárd az MTK ellen!

A megszokottól eltérően, ezúttal hétfőn fogadja az Atomerőmű KSC Szekszárd az MTK-Budapest csapatát a női NB I. A-csoportos bajnokság 19. fordulójában. A labdát 18 órakor dobják fel a Szekszárd Városi Sportcsarnokban.

Bő két héten belül harmadszor találkozik egymással a KSC és az MTK együttese, A tét továbbra is nagy, hiszen az alapszakasz végéhez közeledve egyre nagyobb a tülekedés a februárban induló középszakasz kedvezőbb poziciójaiért. Magyar Gergely a KSC vezetőedzője Szepsi Ginát leszámítva már minden játékosára számíthat, így a csapat az értékes idegenbeli győzelmének megismétlésére készülhet. Kulcsjátékos lehet a jó formában lévő Shamika Singleton, akinek szekszárdi karrierje nem indult zökkenőmentesen a sok sérülés miatt. Az amerikai bedobó az elmúlt három mérkőzésen 14 pontot és 8 lepattanót átlagolt.

Magyar Gergely: “A mai találkozó szokatlan időpontja annak köszönhető, hogy fiataljaink Szabó Noémi irányításával a hétvégén Pakson megrendezésre került Diákolimpia Országos Döntőben szerepeltek, és képviselték Szekszárd városát. Hiszek és bízom a sikerünkben, mivel hazai pályán játszunk, hazai közönség előtt, ez pluszt kell hogy adjon az egész csapatnak. Amennyiben kellően agresszívek leszünk védekezésben, és higgadtak támadásban, a közösen kiharcolt győzelemnek együtt örülhetünk a végén. Számunkra ez most a legfontosabb, ugyanis így meg tudjuk szilárdítani a tabellán elfoglalt pozíciónkat a középszakasz előtt. Csak saját magunkra kell koncentrálnunk, nem szabad, hogy befolyásoljanak minket az elmúlt időszakban történtek, amiket ettől függetlenül el nem felejtünk…”