Kosárlabda Live

Ismét gázolt a PINKK 424 gőzőse!

A PINKK 83-39-es győzelmet aratott a Városmajorban az MTK vendégeként. A félidőben mindössze 33-26-ra vezettek a pécsiek, de a harmadik negyed közepétől egészen más kategóriát képviselt a két csapat.

Mindkét gárda kerete változott a legutóbbi mérkőzése óta. Az MTK-nál nem léphetett pályára a Cegléden sérülést szenvedő Dragana Svitlica. A PINKK keretében viszont már szerepelt Amber Holt, akit utoljára még soproni színekben láthattunk itt a Városmajorban.

Svitlica hiányában nagy reményei nem lehettek az MTK-nak, de Pascua büntetői, illetve ziccere után Karakasevic és Cymmer 7-4-es előnyhöz juttatta Stevan Cupic alakulatát. Ezt követően azonban gyorsan rendezte a sorait a PINKK. Sarok duplájával, majd Pascua és Iványi büntetőivel megfordult a mérkőzés. 15-9-nál hazai időkérés miatt állt a játék. A pécsi oldalon egy technikait kihasználva 18-9-nél pedig már kétszer annyi pontot jegyezhettünk fel, mint fővárosit. Ekkor büntetőből először volt eredményes a PINKK mezében Amber Holt.

A második 10 percnek 19-10-ről vágtak neki a csapatok. Iványi Dalma triplája után rögtön megugrott a pécsi előny, de ezt követően megtorpantak a felek. Erős túlzás lenne azt állítani, hogy a kiváló védekezés miatt. Mindkét szakvezető sokat cserélt és kereste azt az ötösét, amivel eredményes lehet. Iványi és Ruják ziccerei, illetve Pascua büntetője után 27-12-re módosult az állás. Ennek ellenére úgy nézett ki, hogy a félidő hajrájának nagy nyertese mégis az MTK lesz. Orsó és Bagi duplája, illetve Medgyessy büntetője után már Roberto Hernandez kért időt, de Vukov triplájával így is 29-26-ra zárkózott fel a fővárosi gárda. Az első 20 perc Amber Holt büntetőivel zárult és ezzel 32-26-ra ment a PINKK.

Igencsak vegyes érzésekkel telhetett mindkét öltözőben a szünet. Hullámzó játékot láthattunk. A harmadik negyed első két percében még minden ott folytatódott ahol abbamaradt, rengeteg hibával és pontatlan dobással mindkét oldalon. A pécsieknek például az egész mérkőzésen 21 triplakísérletük volt, melyből mindössze 4 talált utat a gyűrűbe. Győri Dóri találata után 38-28-nál érte el ismét a 10 egységet differencia. Sarok dupláját követően pedig 43-28-nál már 15 ponttal ment a PINKK. A második negyedben is volt 15 pontos előnyük a vendégeknek, akkor mutatkozott visszaút az MTK számára. Ezúttal azonban erről nem lehetett szó. Egyre jobban érvényesült a PINKK nagyobb tudása és amikor Kennedy triplája is behullott, már 20 pont volt a csapatok között. A harmadik negyedben mindössze két duplát jegyzett az MTK és a játékrész végére 54-30-ra módosult az állás.

A záró szakaszban már csak a különbség volt kérdéses. A magas posztokat Pascua és Tomlinson uralta, de Kennedy és Ruják is termelte a pontokat. A mérkőzés hajrájában Amber Holt két triplát süllyesztett el és a különbség 40 pont fölé ért. A PINKK a harmadik negyed közepén tudott váltani és összességében magabiztosan érvényesítette fölényét a Városmajorban.

Sztevan Csupics: “No comment.”

Roberto Hernández: “Az első félidőben nem nagyon találtuk az ellenszert az MTK zóna védekezése ellen, nem koncentráltunk megfelelően. A folytatásban azonban sikerült megvalósítanunk mindent, amit a szünetben elterveztünk, átbeszéltünk.”

Forrás: www.wbasket.hu