Kosárlabda Live

Diósgyőrbe látogat a PEAC-Pécs!

Hétfőn rangadót rendeznek a Közép Európai Ligában. Miskolcon vendégszerepel a PEAC-PÉCS, az egyik közvetlen rivális otthonában, tévéközvetítéses meccset játszanak 20 órától Fűrész Diáék.

Sok párhuzamot lehet felfedezni a hétfőn összecsapó két együttes között. Mindkettőjükre elmondható, hogy a közelmúlt és a közeljövő igen perspektivikus együttese. Európa Kupa szereplőként bejutottak a legjobb 16 közé, és ott néhány napja búcsúztak el a nemzetközi szerepléstől, az első és a második helyezett török illetve orosz sztárgárda ellen. Ráadásul a két párharc alakulása és a pontkülönbsége is szinte azonos, a DVTK 38, a PEAC-PÉCS 35 ponttal maradt alul jóval esélyesebb, jobb ellenfelével szemben a két meccs összesítésében.

A KEL-ben összecsapott már egymással a Pécs és a Diósgyőr, az első, november 10-i pécsi derbi kapcsán is fedezhettünk fel hasonlóságot, hiszen mindkét, akkor is nehéz sorozatban lévő együttes Franciaországból, EK fordulóról tért haza. Ám a PEAC-PÉCS azon a pécsi vasárnapon főleg a harmadik negyedben parádés játékot mutatott, így 24 egységgel, 78-54-re múlta fölül a piros-fehéreket.

 Hogy mi is a hétfői összecsapás tétje? A KEL-ben eldőltek már a lényegi dolgok, a 17/1-es győzelem-vereség mutatóval álló Kassa mögött a PEAC-PÉCS a második, a Sopron a harmadik, a Novi Zagreb a negyedik, ők alkotják a legjobb négy mezőnyét. Ezeknek a csapatoknak elsődleges, hogy elkerüljék az elődöntőben a Good Angels Kosicét, nagy valószínűséggel ez a PEAC-nak sikerülni fog.

A magyar bajnokságban pedig közeleg az a középszakasz, amelyben a KEL-es csapatokhoz csatlakozik az NB I mezőnye, és minden csapat viszi az eddig elért eredményeit. Mivel az NB I-es ágról a Győr minden bizonnyal veretlenül érkezik, biztosan a szlovák-magyar ligában pallérozódó együttesek elé vág az elején. Ebben az összevetésben nem mindegy, hogy miképp alakul a PEAC-PÉCS eredményessége, nem lenne szerencsés a PEAC-nak lerontani Miskolcon az eddigi 6/1-es mutatót, amelynél a KEL-es ágon nincsen és nem is lesz jobb mérlege egyetlen csapatnak sem.

Amiatt sem téved nagyot, aki párhuzamokat keres a DVTK és a PEAC-PÉCS között, mert mindkettőnél voltak változások a közelmúltban. A fekete-fehérek leigazolták Raksányi Krisztinát, és a klasszis centert, Ieva Kublinát, aki eddig őszi térdműtétje miatti rehabilitációja okán nem léphetett pályára. A Diósgyőrnél nagyobb horderejűek voltak a változások, hiszen a kispad legfőbb helyét érintették, és a Peresztegi-Nagy Ákos – Maikel Lopez edzőcsere nyilvánvalóan a kosárlabda filozófiában is változást eredményez.

A DVTK odahaza, a Generali Arénában mindig rendkívül veszélyes ellenfél, pillanatnyilag kicsit kiszámíthatatlan, hogy mire képes, de mivel teljes állománnyal dolgozik a spanyol mester, és légiósai, elsősorban az izlandi Sverrisdóttir bombaformába lendült, de Raven is ragyogó átlagot produkál, ők az esélyesei a hétfői rangadónak.

“A diósgyőriek az ősz eddigi időszakában elég sok problémával küszködtek, kulcsemberei közül többen sérülések miatt hiányoztak, de ez, ahogy az utóbbi meccseiket elnéztem, már a múlté. Erős, és egyénileg kiváló képességű játékosokból álló, szerkezetileg komplett csapattal állnak fel, nem véletlenül tudtak nyerni 12 triplát szerezve Sopronban is a januári mérkőzésükön. Kiválóan támadó együttes otthonába látogatunk, számunkra fontos lesz, hogy védekezésben miként tudunk teljesíteni. Ebben a folyamatos edzésmunka segíthetne bennünket, ez adhatna kellő tónust a játékosainknak. Sajnos az utóbbi időszakban erre kevés lehetőségünk volt komplett kerettel edzeni, nem is csoda, hogy Moszkvában 50 pontot kaptunk az első félidő során. Nem szabad úgy indulnunk a hétfői mérkőzésre, hogy könnyű dolgunk lesz, mert 24 ponttal legyőztük már őket, annak az őszi meccsnek már nyoma sincs, megváltozott a helyzet mindkét csapatnál. Nekünk minden mérkőzésen a győzelemért kell pályára lépnünk, remélem, jól fogunk reagálni a körülményekre, a hangulatra, és az ellenfél taktikájára”- fogalmazott a pécsiek mestere Zeljko Djokic.