Kosárlabda Live

Fegyverneky nélkül is közel a csodához a Sopron!

A Sopron 57-53-as vereséget szenvedett a Fenerbahce együttesétől. Igor Polenek csapata Fegyverneky Zsófi nélkül és Simon Zsófi kiválása után is hősiesen küzdött a gyenge napot kifogó sztárcsapat ellen. A végjátékban a nagy egyéniségek villanása döntött, de a Sopron minden dicséretet megérdemel.

Igor Polenek: “Gratulálok ellenfelünknek, mely önmagához képest ma haloványabb volt, de ez a mi érdemünk is! Büszke vagyok a lányokra, úgy küzdöttünk, ahogy kell, de egy ilyen jó csapat ellen okosabban kell kosárlabdázni a végjátékban. A mérkőzés a palánk alatt dőlt el, ahol a magas török centerek mellett nehéz volt lepattanót szerezni. Remélem tudunk meríteni a mai teljesítményünkből!”

Roberto Iniguez: “Örülök a győzelemnek, de a mutatott játéknak nem. Rengeteget hibáztunk, ugyanakkor küzdöttünk védekezésben, ezért sikerült nyernünk. Sokat kell javulnunk a hétvégi bajnoki mérkőzésünkig. Gratulálok a Sopronnak, a sérülések ellenére is remek csapatmunkát végeztek!”