Kosárlabda Live

Franciaország Európa trónján!

Első Európa bajnoki címét szerezte meg a szlovéniai Európa Bajnokságon Franciaország válogatottja. Ellenfelük Litvánia 1995 után másodjára lett ezüst érmes. Franciaország 2011-ben is döntőt játszott akkor alul maradtak Spanyolországgal szemben míg Litvánia 1937-ben 1939-ben és 2003-ban már megtapasztalta milyen érzés a dobogó legfelső fokán állni.

A Ljubljanai közönség azt kapta amire vágyott, az első negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok, Litvánia főként Linas Kleiza pontjainak köszönhetően tartotta magát. 15-10-es francia előnynél a Litván csapat időt kért. Ez követően Tony Parker tempódobása következett így már 7 ponttal vezettek a franciák. Linas Kleiza parádézott az első negyedben. Játékával, hárompontosaival valamint lepattanóival nagyban hozzájárult ahhoz, hogy csapata 10 perc játékot követően 22-19-re vezessen.

A második negyedben Litvániát Linas Kleiza tartotta ellenfelével szemben. Amíg pályán volt, addig vezetett is a csapata. A negyed közepén edzője lecserélte Kleiza-t, innentől kezdve erőre kaptak a francia játékosok Nanado De Colo, Johan Petro valamint Antoine Diot hármasnak köszönhetően 41-34-re vezettek már a franciák. Litvánia ekkor kérte ki a második idejét. Hiába tért vissza Kleiza a pályára Litvánia megtorpant, míg Franciaország felszabadultan kosárlabdázott. 21-3-as rohamának köszönhetően a félidőben 50-34-re vezettek.

A szünet után Litvánia még megpróbálta ledolgozni tetemes hátrányát, de nem találta az ellenszerét a francia védelem ellen. 52-38-nál Boris Diaw visszatért a pályára és mielőtt Litvánia még közelebb tudott volna férkőzni ellenfeléhez három labdát is szerzett három támadás ellen. Ennek is köszönhető, hogy a különbség 68-50-re vezetett három negyedet követően. Ekkor már csak a legvérmesebb Litván szurkolók bíztak abban, hogy csapatuk megtudja szorítani ellenfelüket.

A záró játékrészben újra pályára lépett Tony Parker. Franciaországnak már csak két célja volt a hátralévő tíz percben. Előnyüket meg tartani, valamint Tony Parkerből MVP-t csinálni. Mind a kettő célt véghez vitték, így teljesen megérdemelten győzték le Litvániát 80-66-ra,

“Hihetetlen, egyszerűen el sem tudom mondani milyen boldog vagyok. Életem egyik legfontosabb pillanata ez most.”-nyilatkozott az Európa Bajnokság MVP-je Tony Parker