Kosárlabda Live

Győzelemmel kezdte az évet a PINKK 424!

A PINKK a Közép Európai Liga első 2014-es játéknapján 90-49-re verte az Iglót, mely mindössze hat bevethető játékossal érkezett Komlóra.

Az Igló igen hiányos összeállításban kelt útra a 2014-es esztendő első játéknapján. A PINKK Tijana Ajdukovic Moszkvába igazolásával gyengült a kéthetes karácsonyi szünetben, de látva az ellenfelet, esélyesnek lépett elő.

Ruják duplájával indult a találkozó, majd Győri Dóri 4 pontja után 6-0-nál már a vendégek kértek időt. Ezt követően az Igló svéd tehetsége Holmqvist talált be, melyre 17 pécsi pont volt a válasz. 23-2-nél már ismét a vendégek időkérése miatt állt a játék. Az első negyed 6. percében Iványi Dalma megsérült. Az első orvosi diagnózis szerint a bal lábán részleges külső bokaszalag-szakadást szenvedett, és legalább három hétre kidőlt.

Az első szakasz végén behullott egy iglói tripla és Holmqvist még kétszer megvillant, amivel 27-9-re zárkóztak fel a vendégek.

A játék képe a második negyedben sem változott. A PINKK fokozatosan növelte az előnyét. Győri extra napot fogott ki, már a félidőben 16 egységnél járt, de hasonlóan eredményes volt Tomlinson is. Az ausztrál 13 pontig jutott az első 20 percben. A vendégek rendkívül pontatlanul játszottak. A félidőig 17 labdát adtak el. A PINKK előnye 31-11-nél érte el a 20 pontot, majd 47-17-nél a 30-at.

Az 53-22-ről induló harmadik szakasztól kezdve már csak a különbség volt kérdéses. Roberto Hernandez mély rotációt alkalmazva már az első félidőben lehetőséget biztosított a keret minden tagjának. A folytatásban sem volt arra szükség, hogy a kulcsemberek túlvállalják magukat. A különbség a harmadik 10 percben 30 egység környékén állandósult, a játékrész végén 67-36 állt az eredményjelzőn.

A záró szakasz elején még volt a PINKK-nek egy 14-2-es szériája, amivel a differencia a 40 egységet is elérte. Eközben a vendégeknél kipontozódott Surkusa, amivel elfogytak az iglói cserék. A vendégek az utolsó percben Mackulinovát is elveszítették és négyen fejezték be a találkozót. Az utolsó 5 percbe szlovák időkérés után fordultak a csapatok, ekkor már négy pécsi játékos neve mellett is két számjegyű pont állt.

Az utolsó percben büntetőből Erős Fruzsina is eredményes volt, ami azt jelentette, hogy a PINKK minden játékosa szerzett pontot. Ez a találkozó arra mindenképpen jó volt, hogy Roberto Hernandez együttese sikerélménnyel indította az új esztendőt. Igaz Iványi Dalma sérülése túl nagy ár.