Kosárlabda Live

Hazai pályán győzte le az Olaj a tavalyi alapszakasz győztest!

Az Olaj hét ponttal 79-72-re legyőzte az elmúlt évadban alapszakaszelső Igokeát.

A hazaiaknál Báder Márton és Willie Warren is hiányzott. Az előbbi lázas betegséggel, míg az utóbbi a bokáját fájlalja és nem vállalhatta a fellépést.

Jól kezdett az Olaj az elmúlt szezonban alapszakaszgyőztes Igokea ellen. Justin Holiday és Tomislav Ivosev egyaránt jól dobott kívülről, míg a vendégoldalon a két center, Branko Jorovic és Uros Nikolic gyűjtögette a pontokat. Különösen védekezésben tették oda magukat a csapatok.

A második negyedbeli folytatásban meglódultak a most már a mezőnyből is jól dobó vendégek, és 23-31-es állásnál Dragan Aleksic is kikérte idejét. Úgy tűnt, hogy tanítványai megfogadták tanácsát, különösen Vojvoda Dávid, aki ekkor kezdett hozzá a pontgyártáshoz. A továbbiakban a vendégedző is kikérte idejét és innentől alig esett pont, a második negyed utolsó öt percét 5-4-re nyerte a szolnoki csapat.

A fordulást követően már jóval izgalmasabb volt a mérkőzés, Vojvoda pontjaira Jorovic válaszolt, majd a 24. percben Sztrahinja Milosevic ütközött Nemanja Gordiccsal. Az utóbbi játékos faultot kapott a játékvezetőktől, míg az előbbi egy formás turbánt a fejére, mert a halántékán felszakad a bőr. A harmadik negyed közepén úgy tűnt, hogy a Final Fourra pályázó Igokea behúzza a meccset, hiszen 9 ponttal lógott meg a hazaiaktól. Vojvoda és Holiday tripláival azonban egyenlített az Olaj, majd Lóránt Péter centergóljával hosszú idő után először vezettek 56-54-re.

A záró felvonás már óriási csatát és bravúros hazai játékot hozott, az Olaj szekerét Vojvoda húzta, míg a vendégek részéről Gordic dobott fontos pontokat. A hajrában Vojvoda Dávid ötödik hárompontosát is bedobta, ezzel 73-67-re módosult az állás és mindössze 68 másodperc volt hátra a mérkőzésből. A bosnyákok még bíztak a végjátékban, de Milosevic betörésből növelte az övéi előnyét, majd a szabálytalanságért megítélt büntetőt is bedobta és ezzel eldőlt a mérkőzés sorsa.

Forrás: www.szoljon.hu