Kosárlabda Live

Kevés pontot hozó mérkőzésen kapott ki a Jászberény

A 2011-es EuroChallenge győztes Krka Novo Montes csapata volt a Fortress-Jászberény együttesének az F csoport játéknapján.

Félszegen kezdett a jászberényi csapat közel ezer néző előtt. Igaz, Lázár még 2-2-re alakította az állást, ám ezt követően a 2010-ben EuroChallenge Kupát nyerő Krka kapta el a fonalat, játékosai sorban szerezték a pontokat. Földi Sándor igyekezett felrázni csapatát, de továbbra is a vendégek játszottak jobban. A berényiek végig hajtották a mérkőzést, ám az eladott megbosszulták magukat. Nem beszélve a gyenge dobószázalékról, így az Adria Ligában edződő vendégek simán nyertek.