Kosárlabda Live

Kiütéssel nyert a Somorja Cegléden!

A Somorja magabiztosan érvényesítette a papírformát Cegléden. A szlovák együttes 104-58-as győzelmet aratott.

Hadzovic triplájával még a Cegléd szerzett vezetést a mérkőzés elején, de ezt követően Maja Skoric vezérletével pillanatok alatt ellépett a Somorja. A DVTK egykori légiósa három triplát is szerzett, amivel 15-3-nál átlépte a 10 egységet a differencia. A CEKK egy jó sorozattal 17-14-re még felzárkózott az első szakaszban, de ez volt a legszorosabb mérkőzésállás. Az első negyed végén 32-20-ra vezettek a vendégek.

A második szakaszban Skoric újabb triplája után 41-20-nál már a 20 egységet is elérte a különbség. A Somorja összesen 9 triplát értékesített a mérkőzésen. A félidőben 54-29 állt az eredményjelzőn.

A harmadik negyed elején egy 11-2-es futás után már 34 ponttal ment a vendég gárda. A somorjai szakvezető sokat forgatta keretét, de minden összeállításban nagyon könnyen került helyzetbe a csapata. A harmadik etap végén már 81-42-re vezetett a szlovák együttes.

A záró szakaszra nem sok nyitott kérdés maradt. A CEKK-nél előbb a 10 pontos Kobolák, majd Vilipic is kipontozódott. Ezzel tovább szűkültek a variációs lehetőségek. A Somorja a vártnál könnyebben érvényesítette a papírformát.